A törvényszéki orvosi vizsgálatok során nem csupán általános mérést végeztek el, hanem a hajtincset szakaszonként is górcső alá vették. Szinte napra pontosan megtudták mondani, mikor került a szervezetébe az arzén. A hajszál egész hosszát vizsgálták természetesen. Véletlen mérgezés esetén a vegyi anyag egyenletesen szívódott volna fel és másokat is megbetegített volna. Az inas leszármazottjai által az eredeti borítékban, lapult egy 7,5 cm hosszú tincs, ami megkérdőjelezhetetlen tanúbizonyságot szolgáltatott a császár utolsó hat hónapjáról. Az arzénszint változásai nem egyszerűen jelentősek, hanem egyenesen lökésszerűek voltak. Miközben a népesség hajának átlagos arzéntartalma 0,08 milliomod egységet tett ki, addig Napóleonnál 2,8 és 51,2 között mozgott!
Forshufvud (a svéd tudós) ezután elment a montreali székhelyű Nemzetközi Napóleon Társaság elnökéhez, Ben Weiderhez és együttműködést tanúsítva, Napóleon hajának napokra bontott elemzését összevetették a Marchand és az orvosok által feljegyzett tünetek alapján készült idődiagrammal. A két adatsor teljesen pontosan egybevágott. Az arzénmennyiség megnövekedett, Napóleonnak a panaszai súlyosbodtak. A lassú mérgezés egészen a haláláig folytatódott. Igaz, nem csak az arzén ölte meg. Az orvosok által javasolt gyógyszerek is sokban hozzájárultak a halálához. A hánytató borkővel kezelték ami kálium-antimonil sójaként ismeretes. Mérgező anyag, a nyálkahártyát kimarja, ráadásul nem serkenti, hanem gátolja a hányóreflexet. Így megfossza a természetes képességtől a gyomrot, így nem tudja kivetni a mérget. Nagyjából ugyan ebben az időben mandulatejnek nevezett narancsízű ital kíséretében kalomeltartalmú hashajtót itattak. A mandula tej egyik összetevője a keserű mandula ciántartalmú olaja, a kalomel pedig nem más, mint higany-klorid. A gyomorban a két vegyületből higany-cianid keletkezik, amit a páciens nem kihány, hanem marja a gyomorfalát, végül izombénulást okoz. Ez a keverék volt a kegyelem döfés a császárnak.